close
Magyar Turizmus Akadémia
Rendezvényprotokoll
MagyarTurizmusAkademia_LOGO_gold_blue_long
Magyar Turizmus Akadémia

Az 5 modulból álló képzéssorozatban a rendezvényszervezéssel kapcsolatos legfontosabb protokollszabályokat lehet elsajátítani. Minden egyes alkalma egy külön témát mutat be, amelyek ismerete nélkül valóban nehéz sikeres rendezvényt szervezni. Képzésünk épít a felsőoktatásban elérhető alapokra, de az elméleten túl konkrét esettanulmányokon keresztül mutatja be, hogy mik azok a követelmények egy rendezvény során, melyet minden rendezvényszervezőnek ismernie kell ahhoz, hogy elkerülhesse az esetleges kínos helyzeteket.

A program célja, hogy a rendezvényszervezők

  • megértsék az írott kommunikáció protokollját (magyar és angol nyelven)
  • megfelelően sajátítsák el az ültetés, gasztronómia, a programszervezés, illetve az egyes rendezvénytípusok protokollszabályait
  • megértsék, hogy miért és milyen formában fontos az utókommunikáció

Kinek szól?

Minden rendezvényszervezőnek, legyen junior vagy szenior beosztásban, dolgozzon rendezvényigazgatóként vagy bankett menedzserként, szállodai értékesítőként, asszisztensként, rendezvényügynökségnél, konferenciaszervezőnél vagy egyszerűen csak ő feleljen a cégnél a rendezvényekért.

Miért érdemes rá jelentkezni? Mert a program várható eredményeként a résztvevők

  • képesek lesznek a megfelelő írásos és szóbeli kommunikációra
  • képesek lesznek profi bejárásokat/háznézéseket tartani
  • hatékony tudást sajátítanak el egy adott rendezvénytípus kötelező elemeivel kapcsolatban
  • képesek lesznek különbséget tenni a forgatókönyv és a program között
  • eligazodnak az egyes rendezvénytípusok szervezési sajátosságaiban különös tekintettel az étkezésekre, a díszbeszédekre, ültetésre, terítésre, egyéb programokra
  • megértik a follow-up fontosságát és megfelelő formáját

    Tematika:

    RENDEZVÉNYPROTOKOLL I.

    Előkészítés: rendezvénytípusok, álló-ültetett alkalmak szervezési kérdései, asztalformák és ültetési eljárások, háznézés / bejárás protokollja.

    RENDEZVÉNYPROTOKOLL II.

    Programszervezés és lebonyolítás: forgatókönyv versus program; résztvevői minőségek (pl. fővédnök, Key Note Speaker, házigazda, levezető elnök, felkért beszélő, moderátor, chair, díszvendég) és rangsorolásuk; megszólítások és beszédek, sorrendje.

    RENDEZVÉNYPROTOKOLL III.

    Follow-up: vendégek távozása, kísérés, ill. utómunkálatok - köszönőlevelek megírása, szervezői tapasztalatok levonása, értékelések bekérése.

    PROTOKOLL AZ ÍROTT KOMMUNIKÁCIÓBAN (MAGYAR)

    Az offline-online diplomatikus levelezés formai és tartalmai alapvetései magyar nyelven; meghívólevél, meghívókártya, névjegy formai és tartalmi követelményei.

    PROTOKOLL AZ ÍROTT KOMMUNIKÁCIÓBAN (ANGOL)

    Az offline-online diplomatikus levelezés formai és tartalmai alapvetései angol nyelven; meghívólevél, meghívókártya, névjegy formai és tartalmi követelményei.
Tanulj a Turizmus Akadémián!

Képzés ideje

5 alkalom

Képzési típus

Felnőttképzés

Oklevél típusa

Nincs

Képzés helye

Budapest

Finanszírozási típusa

Önköltséges

További képzések

10,000+ képzés közül választhatsz az ország bármelyik intézményében